Dátum: 2024 március 28. (csütörtök) | Gedeon, Johanna

hírek

VILLÁM CSENGÉVEL ERŐSÍTÜNK

Ismerjétek meg Villám Csengét, aki a pontok alapján, a tavalyi év legjobb centere volt az NB1-ben!

A TFSEből érkezett és izgatottan várja a következő szezont, hogy az UTE család tagjaként, az Extraligában is rutint szerezzen.

12 évesen kezdett röplabdázni a Vasasban, ahol minden korosztállyal bajnoki címet nyert, majd 5 év után a TFSE felnőtt csapatához igazolt.
"Az egyetemi tanulmányaim megkezdése mellett, a SOTE-n dietetikát tanulok, a TFSE NB1-es csapata bizonyult jó döntésnek, mert az iskolával is össze tudtam egyeztetni, budapesti csapat és az ott töltött három év alatt szinte végig pályán voltam, ami a meccsrutin szempontjából óriási segítség volt."

Csenge tagja volt a tavalyi Univerziádén szereplő egyetemi válogatottnak, ahol is megszületett benne a döntés, hogy egy nagyobb csapatban is megmérettesse magát.
"Az Újpest mindig szimpatikus volt nekem, tudom hogy egy összetartó család, rengeteg szakosztállyal, profi körülmények között. A szakmai stábbal is jól tudunk együttműködni. Horváth Andrással már dolgoztam együtt a válogatottban, ahol mind edzőként, mind emberként csak jó tapasztalataim vannak. Jól érzem magam Újpesten es eddig minden úgy alakul, ahogy vártam."

És hogy milyen célokkal érkezett a Szilágyi útra? Természetesen a legjobbat kihozni magából és a csapatból:
"Egyénileg a célom, hogy minel többet pályán lehessek és stabil tagja legyek a csapatnak. Itt nagyobb versengés lesz a helyekért, mint korábbi csapatomnál, így a versenyszellem is remélem csak a jót hozza ki belőlünk. A csapattal pedig minél előrrébb szeretnénk végezni, konkrét helyezést nem mondanék, de mindent megteszünk a sikerért."

Bízunk benne, hogy Csenge is megtalálja a számításait nálunk!
Hajrá Lilák!

Sportolj velünk az UTE szakosztályaiban!

UTE az utánpótlásért alapítvány - 1%

Mi az, amivel megőrizheted a gyermekeid egészségét?
Mi az, amivel segítheted olimpikonjaink felkészülését?
Mi az, amivel segítheted kedvenc klubodat?
Mi az, amit igyen adhatsz tavalyról?

UTE az utánpótlásért Adószám: 18165159-1-41