Dátum: 2020 augusztus 14. (péntek) | Marcell

hírek

Jövő hét szombatra maradt a döntés röplabdás lányaink számára

Szombaton ismét pályára léptek röplabdás lányaink a bajnokság rájátszásában, az ellenfél ezúttal is az MTK csapata volt. A két győzelemig tartó párharc célja az, hogy melyik csapat végez az ötödik-hatodik hely egyikén.

Az első összecsapáson hazai pályán 3-1-re győztünk, így 1-0-s előnnyel látogatunk a BSE Kosárlabda csarnokába.

A mérkőzés nem is kezdődhetett volna jobban a számunkra, hiszen az első szettet 25-18-ra megnyertük, így még egy nagy lépést tettünk a végső siker felé.


(az első szett két utolsó labdamenete)

Ám a hazai csapat nem adta fel, és 25-14-re megnyerte a második játszmát. A harmadikra nagyon elfáradtunk, így az MTK fordított, és 2-1-re átvette a vezetést (25-13). Következett a negyedik szett, ahol szinte felváltva vezettek a csapatok, ám 13-12-es hazai vezetésnél sikerült elhúznia a kék-fehéreknek, és 25- 17-re ezt a játszmát is megnyerték, így összesítésben 1-1-re módosították az eredményt.

Folytatás jövő hét szombaton (április 5-én) 17 órakor a Tungsram Csarnokban. Mindenkit nagy szeretetettel várunk a mérkőzésre. Jöjjenek minél nagyobb létszámban, hogy támogassuk, buzdítsuk a lányokat a végső siker felé.

HAJRÁ LÁNYOK!

Képek

Taekwondo farsang - 2019.03.01. című gallériából ízelítő

Videó

Sportolj velünk az UTE szakosztályaiban!

1%

Mi az, amivel megőrizheted a gyermekeid egészségét?
Mi az, amivel segítheted olimpikonjaink felkészülését?
Mi az, amivel segítheted kedvenc klubodat?
Mi az, amit igyen adhatsz tavalyról?

UTE az utánpótlásért Adószám: 18165159-1-41