Dátum: 2024 április 19. (péntek) | Emma

hírek

Győzelemmel kezdték röplabdásaink az új évet!

Szinte telt ház és remek hangulat fogadta a két együttest szombat délután a Tungsram Csarnokban, köszönhetően a kilátogató közel kétszázötven újpesti és a Békéscsabáról érkező több mint ötven vendégszurkolónak. Már a bemelegítés alatt hangolódtak a fanok, hol itt, hol ott bíztatták teli torokból kedvenceiket a drukkerek, ami hál istennek pozitív hatást gyakorolt a lányokra. A találkozón készült képeket ITT tudja megtekinteki!

UTE–Limanar-Békéscsabai RSE 3:2 (17, –18, –21, 29, 11)

Az első szett elején fej-fej mellett haladtak a csapatok, majd egy kis vendég megingás után sikerült 8:3-ra elhúznunk. A technikai szünet ellenfelünknek kedvezett és 9:8-ra megfordította az állást. Egészen 17:16-ig egyik csapat sem tudott újítani, egymás hibáiból éltek, így vagy az egyik, vagy a másik csapat került egypontos fórba. Ezután megint megráztuk magunkat és sikerült a lélektani előnyt újra megszerezni, majd elléptünk 23:16-ra. A vendégek lélekben feladták a szettgyőzelem esélyét és bár még egy pontot sikerült összehozniuk, 25:17-re megnyertük a játszmát és összesítésben 1:0-ra vezettünk.

A második játékrész kezdetén kétpontos előnyt mutatott a tábla a Csabának, ám ekkor még sikerült 3:2-re majd 4:3-ra felzárkóznunk, de sajnos a játékunk kicsit szétesett, rengeteg nyitást rontottunk el, így nagyon hamar kialakult a négy-ötpontos különbség (10:5, 13:8, 17:12). A vendégek nagyon elkapták azt a bizonyos fonalat és zsinórban még három pontot csináltak, így edzőnk 20:12-nél időt kért, hogy kicsit rendbe szedje a fejeket. Ez olyannyira jól sikerült, hogy lépésről-lépésre kerültünk közelebb ellenfelünkhöz, de ez sem volt elég a fordításra, így 25:18-ra nyertek a vendégek és kiegyenlítettek.

A harmadik szettben is a Békéscsaba szerezte meg a vezetést, de most 4:2-nél nem hagytuk nekik, hogy újra meglépjenek és 4:4-re egalizáltunk. Ezután lendületben maradtunk, 7:6-ra átvettük a vezetést, ám a technikai szünetre újra vendégelőnnyel mentek a csapatok (8:7). Egy darabig úgy tűnt, hogy megint beragadtunk, hiszen 10:7-re meglépett ellenfelünk, ám hamarosan már 11:11 volt az állás. A második technikai szünetre 16:12-es vendég előnyt mutatott a tábla, ami ezúttal megint a Békéscsabának jött ki jobban és bár megint sikerült faragni a hátrányból, a tetemes előnyt nem adta ki a kezéből ellenfelünk és 25:21-re győztek, így már 2:1-re vezettek.

Az ötödik szettre azt lehet mondani, hogy a fordulatok játszmája volt, kétszeresen is. Ezúttal mi szereztük meg a fontos első pontokat és 4:2-re, majd 8:4-re is vezettünk. A vendégek érthetetlen módon ráültek az összesített előnyükre, nem tudtak mit kezdeni lányainkkal. 10:4-nél időt is kértek, ami után egy-egy pontot sikerült elcsípniük, de közelebb, egyenlőre nem tudtak kerülni hozzánk. 14:7-nél ugyan zsinórban jött három pont, de az előny még mindig nálunk volt. 18:13-nál elkényelmesedtünk, amit azonnal kiszúrt a tavalyi bajnok és ….. jött az első fordulat. Hamarosan már 19:19-et mutatott az eredményjelző, ami után jött az igazi hullámvasút. 20:19 nekünk, 21:20 a vendégeknek, 24:22 oda. Ekkor már sejteni lehetett, hogy nem lesz egyszerű behúzni a szettet, de a hazai tábor annyira buzdította a lányokat, hogy akkor sem adták fel, amikor két meccslabdát!!!! hárítva 24:24-re egalizáltunk. Aztán újra a fordulat …. átvettük a vezetést 25:24-re. Szettlabdánk volt, amit hárított a „Csaba”. Megint előny, megint egál, Újra és újra, egészen 28:27-ig, amikor is ellenfelünknek volt megint meccslabdája, de ezt sem sikerült kihasználniuk, így megint egyenlő. Újra előny a vendégeknél, újra egál.  Aztán 30:29-re már mi vezettünk. Mindenki feszült volt a csarnokban, ám lányaink érezték, hogy itt az idő és megtették, amit egy kiélezett csatában meg kell tenni, megszerezték azt az nagyon régóta várt pontot, így 31:29-re nyertük, 2:2-re módosítva az állás, ami azt jelentette, hogy aranyszett következett a plusz egy pontért. A játékrész statisztikájához hozzátartozik, hogy a végjátékban, 28:28-nál egy rossz leérkezés után megsérült a vendégek irányítója, Lana Dabics, akinek innen is mielőbbi jobbulást kívánunk!

Az ötödik szett elejére csak szuperlatívuszokban lehet írni. 8:1 a javunkra!!! El sem akarta hinni az ember amit lát. Ekkor szinte mindenki fején átfutott a Magyar Kupa aranyszettje, ahol ellenfelünk (szintén a Békéscsaba volt) vezetett 7:1-re, majd csapatunk megfordította az állást, így kiejtve őket. És jött a holtpont. 8:2, 8:3, 8:4, …. 9:5, 9:6. A legjobb pillanatban időt kértünk, meg kellett nyugtatni a fejeket, kicsit le kellett higgadni, hiszen mindkét oldalon folyamatosan zúgtak a szurkolók, hajszolták az övéiket a győzelem felé. A rövid pihenő után újra beindultunk és 10:6-ra, 11:7-re, majd 13:9-re vezettünk. 14:11-nél egy leütés a blokkról a vonalon túlra vágódott, így megszereztük a győztes pontot és 15:11-re, összesítésben 3:2-re megnyertük a találkozót.

Egy fantasztikus háború utolsó labdája után bátran le lehet írni: TOVÁBBRA IS VERETLENEK VAGYUNK HAZAI PÁLYÁN!

Milodanovics Andrea:Nagyon nehéz mérkőzés volt (nevet – szerk.). Az első szettben a hazai pálya és a szurkolók lelkesedése vitt minket, amit meg is nyertünk. A találkozó közepén szokás szerint kicsit kiengedtünk, aztán jött egy őrületes negyedik szett. Sajnálom, hogy ez alatt megsérült a vendégek irányítója, de nem mondanám azt, hogy csak ezért nyertünk. Véleményem szerint azért győztünk, mert a negyedik és ötödik játékban egy csapatként mentünk előre, mindenki tette a dolgát, egy emberként voltunk a pályán. Az aranyszettben nekem is megfordult a fejemben az idegenbeli MK mérkőzés, amikor 7:1-ről fordítottunk. Felnéztem az eredményjelzőre, vezettünk 8:1-re és abban a pillanatban átfutott az agyamon, hogy ez nem fog velünk megismétlődni. Az sokat „segített”, hogy ellenfelünk már kétszer is időt kért ebben a játékban, így ezt már csak tényleg mi szúrhattuk el. Nem így lett. Nyertünk! Továbbra is veretlenek vagyunk hazai pályán!

Józsa Zsuzsi mellett egy új igazolásunk is volt a „télen”. Bár új játékosunkat, Erin McNorton-t éppen a vendégek tesztelték, mi igazoltuk le és a mérkőzés folyamán pályára is lépett.

Úgy látom, hogy Erin nagyon jól beilleszkedett a csapatba. Igaz, hogy Békéscsabán nem felelt meg, de amire nekünk kell, arra tökéletesen alkalmas. Jó csapatember, bízom benne, hogy Zsuzsival és vele el tudjuk érni a kitűzött céljainkat a szezonban.

Már említettük, hogy igen nehéz sorozat elé néznek a lányok, hiszen kétszer itthon, egyszer idegenben játszunk a Gödöllővel, majd idegenben a Vasas és a TF ellen lépünk pályára.

Nem lesz egyszerű időszak ez számunkra. A felkészülés alatt keményen dolgoztunk, így azt kell mondani, hogy ez a győzelem is segített nekünk abban, hogy fejben még jobbak legyünk és persze – mint már mondtam – a két új igazolásunkkal együtt nagy sikereket érhetünk el a továbbiakban. Szeretném megköszönni a szurkolóknak, hogy ilyen nagy létszámban kilátogattak a találkozóra. Jöjjenek még többen a jövőben is és teremtsenek ilyen hasonlóan fantasztikus hangulatot. Imádom őket (nevet – szerk.)

Sportolj velünk az UTE szakosztályaiban!

UTE az utánpótlásért alapítvány - 1%

Mi az, amivel megőrizheted a gyermekeid egészségét?
Mi az, amivel segítheted olimpikonjaink felkészülését?
Mi az, amivel segítheted kedvenc klubodat?
Mi az, amit igyen adhatsz tavalyról?

UTE az utánpótlásért Adószám: 18165159-1-41