Dátum: 2024 március 29. (péntek) | Auguszta

hírek

FIATAL ÜTŐ ÉRKEZIK A RÖPISEKHEZ

Fiatal ütő érkezik a Szilágyira.

A Fatumból érkezik a hamarosan 18 éves, korosztályos válogatott ütő Szabó Lili.

A Nyíregyházán nevelkedett játekos 12 évesen, első "látasra" szeretett bele a röplabdába, amely szerelem azóta is tart. Lili korosztályos válogatott és fiatal kora ellenére a felnőttek között is már 2 Magyar Kupa arany, egy ezüst és egy bajnoki ezüstérmet mondhat magáénak.

Eddigi pályafutása során csak nevelőegyesületében játszott, igy hatalmas változas neki a klubvaltás, költözés, iskolaváltás.

"Biztos nehéz lesz a változás, főleg, hogy nagyon családcentrikus vagyok, ide pedig egyedül költözöm. Idén fogok érettsegizni is, de a tanulás eddig sem okozott gondot, ezután sem fog és tudom, hogy mindennel megbírkózom majd."

Újpesten mindenek előtt fejlődni szeretne.

"Úgy gondoltam, hogy a fejlődésem érdekében ez most a jó döntés, hogy váltok. Itt minden lehetőség adott ahhoz, hogy elérjem a céljaimat. A csapat nem idegen, mert sokukat ismerem a válogatottból, a stábtagokkal is dolgoztam már együtt, így a beilleszkedés is könnyebb."

Lili határozott célokkal és tervekkel érkezett a Szilágyi útra:

"Egyénileg szeretnék minél többet fejlődni, kihozni magamból a maximumot, hogy esténkent úgy tudjam zárni a napot, hogy mindent megtettem és a csapatnak is maximalisan a segítségére voltam. Csapatilag pedig minél eredményesebben szeretnénk mind a bajnokságban, mind a kupában szerepelni."

Sok sikert Újpesten, hajrá Lilák!

Képek

Taekwondo DIÁKOLIMPIA 2019 - Pécs című gallériából ízelítő

Videó

Sportolj velünk az UTE szakosztályaiban!

UTE az utánpótlásért alapítvány - 1%

Mi az, amivel megőrizheted a gyermekeid egészségét?
Mi az, amivel segítheted olimpikonjaink felkészülését?
Mi az, amivel segítheted kedvenc klubodat?
Mi az, amit igyen adhatsz tavalyról?

UTE az utánpótlásért Adószám: 18165159-1-41