Dátum: 2024 április 19. (péntek) | Emma

hírek

Az ötödik helyen végzett női röplabda csapatunk az alapszakaszban

Röplabdásaink az ötödök helyről várhatják a rájátszást úgy, hogy az utolsó két meccsüket - egyet otthon, egyet idegenben - megnyerték.

UTE–MTK 3:0 (20, 22, 24)

Csapatunknak fel volt adva a lecke, hiszen a három pont mellett arra is figyelnie kellett, hogy megőrizze hazai veretlenségi szériáját a 2014/2015-ös alapszakaszban.

Nem kezdtük túl jól a találkozót, hiszen ellenfelünk szerezte meg az első pontot és innentől kezdve nekünk kellett az eredmény után futni (0:1, 1:2, 3:4). Olyannyira nem koncentráltunk a mérkőzés ezen szakaszában, hogy az MTK meglátta a lehetőséget és hamarosan már 3:8-at, majd 4:11-et mutatott az eredményjelző. Persze az újpesti lányok soha nem adják fel, bármekkora is legyen a hátrány, így most is megmutatták, hogy a Megyeri úton kik az „urak”. Megráztuk magunkat és lépésről-lépésre közelítettük meg ellenfelünket (6:13, 9:14, 13:15). Ekkor időt kért a kék-fehér együttes, de ez sem segített, hiszen 16:16-nál már egál volt, majd először a szett folyamán átvettük a vezetést (17:16). Bár ezután is voltak „meleg” pillanatok (20:19, 21:20), zsinórban négy pontot hoztunk, így 25:20-ra nyertünk és 1:0-ra vezettünk összesítésben.

A második játékrészben fordult a kocka és nálunk volt az előny. Nem is akármilyen, hiszen 1:0 után már 4:1 és 5:2 is volt a javunkra. Sajnos a második szettre jellemző hullámzó teljesítmény megint előjött a lányoknál és hamarosan már 6:5, valamint 8:8 volt az állás. A mérkőzés ezen periódusában egyik csapat sem tudott élni a lehetőségeivel és fej-fej mellett haladtak előre, egy pont nálunk, egy pont a vendégeknél (10:10, 12:12). 14:13-nál újra átvettük a meccs irányítását és az MTK-nak kellett az egyenlítésért harcolnia (15:14, 16:15, 17:16). Ekkor megint hárompontosra duzzadt a fórunk, majd újabb fordulat következett, 19:20 a vendégeknek. 21:21-nál megint nálunk volt a lélektani előny, amit már sikerült kihasználnunk, így 25:22-re nyertünk és 2:0-ra vezettünk.

A harmadik szett elején sikerült ismét megszereznünk a vezetést, majd folyamatosan egypontos távolságban tartani ellenfelünket (1:0, 2:1, 3:2). Sajnos 5:4 után megfordította az állást az MTK és egészen 10:11-ig mi rohantunk az eredmény után. 13:12-nél megint visszavettük a vezetést, majd állandósult a két-hárompontos különbség (14:12, 16:13). Ekkor meglepő lépésre szánta el magát vezetőedzőnk és pályára küldte Zombori Fannit, akinek ez volt az első felnőtt bajnoki mérkőzése, majd további cserék követték junior játékosunk bemutatkozását. Ekkor sikerül felzárkóznia vetélytársunknak, 22:20-ra, majd 23:23-nál újabb cserékkel rázta fel csapatunkat edzőnk. 23:24-nél szettlabdája volt az MTK-nak, de ezt is hárítottuk, majd fordítottunk és 26:24-re, valamint 3:0-ra győztünk, ezzel megőrizve a hazai veretlenségünket és begyűjtve a három pontot.

Milodanovic Andrea:Nagyon fontos három pontot sikerült ma délután szereznünk (a tabellán előttünk levő TF együttese csütörtökön 3:1-re kikapott, így már csak egy pont a két csapat közti különbség az utolsó mérkőzés előtt az alapszakaszban – szerk.). Nagyon örülök a győzelemnek, de azt kell, hogy mondjam, voltak hibák a játékunkban. Az első szettben, amikor héttel vezetett az MTK meg sem fordult a fejemben, hogy el tudjuk veszíteni ezt a találkozót. Annak külön örülök, hogy sikerült megőriznünk a hazai veretlenségünket, csak gratulálni tudok a lányoknak. Vasárnap még van egy budaörsi fellépésünk, utána viszont már a rájátszás következik. Büszke vagyok a lányokra, hiszen nem találtak legyőzőre a Tungsram Csarnokban az egész idény alatt. Én minden helyzetben azt szoktam mondani, hogy a lehetetlen nem létezik. Úgy gondolom, hogy van esélyünk a negyedik hely megszerzésére, de ehhez vasárnap nyerni kell. Az utolsó játékrészben Ancsa (Grózer Anna, a csapatkapitányunk – szerk.) mellé beküldtem a Fannit (Zombori Fanni, Ancsa lánya – szerk.) is a parkettre. Örülök, hogy meg tudtam húzni ezt a lépést. Jó volt őket együtt látni!

 

A pénteki hazai meccset egy idegenbeli követte vasárnap, ahol ismét sikerült a csapatnak 3 pontot írnia.

Budaörsi DSE-UTE 0:3 (16,20,20)

Az első szettben gyorsan sikerült megszereznünk a vezetést, de a hazai együttes nem adta könnyen a „bőrét”, így 2:1-re átvette a vezetést. Persze mi sem feltartott kézzel érkeztünk, így gyorsan megfordítottuk az állást 2:3-re. Innentől kezdve állandósult a két-hárompontos különbség csapatunk javára (5:7, 7:10), amit néha még egy-egy ponttal sikerült megtoldanunk (10:14). 11:18-nál már tetemes volt az előnyünk, amihez a végén még sikerült még egy kicsit hozzátennünk, így 16:25-re nyertünk és 0:1-ra vezettünk összesítésben.

A második szett egy igazi hullámvasút volt mindkét csapat részére. Ismét mi szereztük meg a vezetést (0:1), de – akárcsak az első játékrészben – újra fordított a Budaörs (2:1). Ezután jött a szokásos menetrend és ismét elléptünk a hazai csapattól (3:6, 5:9, 5:12). Ekkor mindenki azt gondolta, hogy lelépjük ellenfelünket, de a csapatok elkezdtek újra felváltva pontokat szerezni (7:14, 8:15). Sajnos elkezdtünk hibázni és a Budaörs egyre-jobban megközelített minket (10:16, 12:16, 13:17). Újra a mi perceink következtek (14:20, 17:21), de ismét csak felváltva jöttek a pontok, így nem sikerült magabiztos előnyre szert tennünk (18:22, 19:24), persze ez nem befolyásolta a szett alakulását, amit 20:25-re megnyertünk, így már 0:2-ra vezettünk.

A harmadik játszmában is mi szereztük meg az első pontot, de most sikerült 2:3-ra is vezetni. Sajnos ezután jöttek a hibák és ellenfelünk átvettet a vezetést (4:3, 8:5). A technikai szünet után sikerült rendezni a sorokat és lépésről-lépésre közelebb kerültünk a hazaiakhoz. 10:10-nél és 11:11-nél még döntetlen volt, majd 12:14 ide. Újra egál (14:14), majd két pont ott, két pont itt (16:16). 17:17 után megráztuk magunkat és sikerült újra előnyre szert tenni (18:20), amit a játszma végéig már nem adtunk ki a kezünkből és 20:25-ra és 0:3-ra megnyertük a találkozót.

Mivel a TF is ilyen arányban győzött, így ők végeztek a negyedik, mi pedig az ötödik helyen az alapszakaszban.

Milodanovic Andrea:Úgy álltunk hozzá ehhez a mérkőzéshez is, mint az összes többihez, komolyan kell venni és meg kell nyerni. Természetesen, akárcsak az MTK elleni, itt is fontos volt a három pont, hiszen még volt tétje számunkra mindkét találkozónak. Már a mérkőzés előtt úgy terveztem, hogy mindenkinek lehetőséget adok a Budaörs ellen. A végeredményből is látszik, hogy azok is hozzá tudtak tenni a csapat mai teljesítményéhez, akik nem stabil kezdők. Teljes mértékben meg vagyok velük elégedve. Nagyon boldog voltam, hogy Kotlárik Zsanett majdnem egy teljes meccset végig tudott játszani és annak is örültem, hogy ma Leidgeb Noémi igazi vezére volt a csapatnak. Mivel mi végeztünk hátrébb az alapszakaszban, így idegenben kezdjük meg a rájátszást a TF ellen. Bízom a csapatban és bízom a játékosokban, hogy sikerül megnyerni az első mérkőzést is, így előnnyel várhatjuk a hazai összecsapást.

A vasárnapi mérőzés után kicsit kevesebb, mint egy hónap „szünet” következik, hiszen előreláthatólag a rájátszás csak március 19-én kezdődik.

Természetesen addig sem fogunk pihenni. Azt most meg tudom ígérni, hogy egy hét kemény felkészülési időszak fog következni a lányoknak, barátságos mérkőzésekkel és edzésekkel. Mindent el fogunk követni annak érdekében, hogy minél előrébb végezzünk a bajnokság végén.

 

GRATULÁLUNK A CSAPATNAK ÉS AZ EDZŐKNEK!!! Sikeres felkészülést kívánunk!

HAJRÁ UTE!!!

Képek

Brandenburg, kajak-kenu Európa-bajnokság című gallériából ízelítő

Videó

Sportolj velünk az UTE szakosztályaiban!

UTE az utánpótlásért alapítvány - 1%

Mi az, amivel megőrizheted a gyermekeid egészségét?
Mi az, amivel segítheted olimpikonjaink felkészülését?
Mi az, amivel segítheted kedvenc klubodat?
Mi az, amit igyen adhatsz tavalyról?

UTE az utánpótlásért Adószám: 18165159-1-41