Dátum: 2024 április 19. (péntek) | Emma

hírek

A MAGYAR KUPA BRONZÉRMÉÉRT KÜZDHETNEK A LÁNYOK

A Magyar Kupa elődöntőjének visszavágóján a Vasas Óbuda csapatát fogadtuk szerda este.  Az első mérkőzésen egy izgalmas, szoros összecsapáson nyertek a piros- kékek 3-2-re, így a feladat adott volt, vagy 3-0 vagy 3-1-es győzelem kell és akkor a mieink vannak a döntőben. 3-2-es hazai sikernél az aranyszett dönt.

Az eredményt már tudjuk, a Vasas 3-2-re tudott nyerni tegnap is, így kettős győzelemmel ment a döntőbe.

Az első játék eleje hidegzuhanyként érte a csarnokba kilátogató szurkolókat, ugyanis már 0-4-et is mutatott az eredményjelző, mely után Kántor Sándor ki is kérte első idejét. Ettől helyrebillent a csapat és máris 5-5-nél jártunk, sőt 7-5-nél már Jakub Glusak, a vendégek szakvezetője kényszerült időt kérni. Neki is sikerült megnyugtatni az övéit, így hamarosan 10-10 volt az állás. Innen fe-  fej mellett haladtak a csapatot, 1-2 pontnál nagyobb előnyre egyikük sem tudott szert tenni.
A végjátékban a Vasas már 20-22-re is vezetett, ahonnan a mieinknek sikerült felállni, egyenlíteni, majd egy pontot engedélyezve az ellenfélnek, 25- 23-ra megnyerni az első játszmát.

A második játékrészben nem nagyon találták a helyüket a lányok, ismét ellépett a Vasas a szett elején és most sajnos csak a kapaszkodás maradt feladatnak. Stabilan 3-4, helyenként 5 ponttal is vezettek a vendégek, melyet végig megtartottak és 20-25-el egyenlítettek.

A harmadik felvonásban a mieinknek lendületet adott az elvesztett játszma, már az elején sikerült előnyre szert tenni és lelkesen játszva, tartva az 5-6 pontos különbséget, 25-19-re megnyerték a szettet, ezzel ismét előnybe kerültek és egy szettre kerültek a továbbjutástól.

A vendégek természetesen úgy gondolták, hogy ebbe azért nekik is van beleszólásuk és fordulás után újra magasabb fokozatra kapcsoltak. Sokat lendített rajtuk Dékány Kinga és Ayshan Abdulazimova becserélése, friss, új lendületet kapott a csapat. Kettejük összesen 17 ponttal járultak hozzá a sikerhez. Ezzel a friss erővel nem tudták a mieink tartani a lépést és a negyedik szett a legnagyobb különbséggel zárult, 18-25, amivel a Vasas ismét egyenlített.

Jöhetett az ötödik játszma, ami számunkra a játékban maradásról szólt. Ha nyernek a lányok, aranyszett, ha nem, akkor bronzmeccs. Mondhatni már a szokásos menetrendben indult a játék, a piros kékek elhúztak 1-4-re, viszont most gyorsan észbe kaptak a mieink és egyenlítettek, 7-7. Sajnos itt 2 ponttal elengedtük ellenfelünket, hiába kért időt Kántor Sándor, a Vasas növelte előnyét és 10-15-el fejezte be a játszmát és a mérkőzést.

Danijela Nikic a mérkőzés után így vélekedett:
Nagyon csalódott vagyok, mert minden a fejünkben volt, akartuk is a sikert és hittünk is benne. Sajnos elkövettünk pár buta hibát is és a kritikus helyzetekben nem tudtunk úgy koncentrálni, ahogy kellett volna. Köszönjük szurkolóinknak a támogatást, fantasztikus hangulatban tudtunk játszani.”

Kántor Sándor természetesen szintén csalódott.
UTEVolley: Mi döntött ma a Vasas javára?  Kívülről úgy tűnt, hogy ez a meccs a pillanatnyi forma alapján dől el, amolyan ki- ki meccs.
Kántor Sándor: Azt kell, hogy mondjam, hogy az első három szettben, a kezdő hatosok darálták egymást, aztán  2-1-nél a Vasasnak volt lehetősége frissíteni, nekünk sajnos nem.
UV: Ez volt a döntő momentum, vagy az is közrejátszott, hogy a kritikus helyzetekben még megremegtek a kezek, hibáztunk?
KS: Igen ez is, illetve, hogy ha egy ilyen mérkőzésen állsz ott, egy lehetőség kapujában, hogy belépjünk vagy ne lépjünk be, ebben kevés még a tapasztalata a lányoknak.
UV: Hétvégén még egy bajnoki mérkőzés vár ránk Szombathelyen, addigra túl tudtok lépni a mai estén?
KS: Most igazából mentálisan kell majd ezt a mérkőzést feldolgozni. Nem azt mondom, hogy el kell felejteni, hanem inkább ebből kell majd tanulni. Természetesen a 3 pontért megyünk Szombathelyre.

 
A csapat így a bronzéremért mérkőzhet majd a Magyar Kupában, amit február 13-án rendeznek Nyíregyházán.

A bronzmeccs 17.00 órakor kezdődik majd.

Hajrá Lilák!

(forrás: https://www.utevolley.hu/capahir/bronz%C3%A9rem%C3%A9rt-j%C3%A1tszhat-csapatunk)

Sportolj velünk az UTE szakosztályaiban!

UTE az utánpótlásért alapítvány - 1%

Mi az, amivel megőrizheted a gyermekeid egészségét?
Mi az, amivel segítheted olimpikonjaink felkészülését?
Mi az, amivel segítheted kedvenc klubodat?
Mi az, amit igyen adhatsz tavalyról?

UTE az utánpótlásért Adószám: 18165159-1-41