Szűcs Kinga is lila-fehérben folytatja pályafutását! - Röplabda - Hírek - Újpesti Torna Egylet hivatalos oldala

Dátum: 2018 augusztus 21. (kedd) | Sámuel

hírek

Szűcs Kinga is lila-fehérben folytatja pályafutását!

Röplabda szakosztály 2018-07-27 Megtekintések száma: 379

Hajós Alíz, Kovács Lilla és Kötél Dóra után „megvan” röplabda csapatunk negyedik igazolása is, hiszen – Dórihoz hasonlóan – szélső ütőnk, Szűcs Kinga is a Megyeri úton fog pályára lépni a következő szezonban is.

Kinga tavaly, egy MTK-s kitérő után tért vissza csapatunkhoz, és egy bronzéremhez segítette hozzá játékával klubunkat a bajnokságban. Ezt követően a nyáron meghívót kapott a felnőtt válogatottba, ahol több felkészülési mérkőzésen és az Európa Ligában is pályára lépett, majd egy ezüstérmet sikerült nyernie.

Játékosunk számára egyértelmű cél a bajnoki döntőbe jutás a következő szezonban:

A bajnokság közepéig úgy éreztem, hogy jól ment a játék, utána jött egy kisebb hullámvölgy, de összességében jó szezont tudhatok magam mögött. Örültem, hogy először behívtak a nemzeti csapatba is, mint „új” játékos sok segítséget kaptam a szakmai stábtól és a lányoktól egyaránt, amit ezúton is köszönök nekik. Ezeknek köszönhetően nagyon szép eredmény az Európa Liga második helye számomra. A bajnokság évről évre egyre erősebb, sokkal kiélezettebb mérkőzéseket láthatnak a szurkolók, ezért szorosabb meccsekre számítok a következő szezonban is. Keményen kell dolgozni, ami hozzá fog segít engem/minket ahhoz, hogy fejlődni tudjunk, hiszen mindig van hova előrelépni. Az Újpest már két bronzérmet szerzett a bajnokságban, így egyértelmű cél számomra a bajnoki döntő. Magamtól erős, koncentrált, stabil játékot várok, és tovább szeretnék erősödni minden játékelemben, főleg az ütésében és a blokkolásban. Nagyon örülök neki, hogy nemzetközi porondon is megméretettjük majd magunkat, ez egy új impulzus lesz számomra is, és izgatottan várom, hogy hogy fogunk szerepelni ezeken a találkozókon.

SOK SIKERT ÉS SÉRÜLÉSMENTES SZEZONT KÍVÁNUNK!

Sportolj velünk az UTE szakosztályaiban!

1%

Mi az, amivel megőrizheted a gyermekeid egészségét?
Mi az, amivel segítheted olimpikonjaink felkészülését?
Mi az, amivel segítheted kedvenc klubodat?
Mi az, amit igyen adhatsz tavalyról?

UTE az utánpótlásért Adószám: 18165159-1-41