Dátum: 2024 április 19. (péntek) | Emma

hírek

Szombaton javíthatnak röplabda csapataink!

Igen, sajnos a cím nem elírás, hiszen múlt hétvégén az addig veretlen NB II-es junior csapatunk egy nagyon szoros, de 3:1-s vereséget szenvedett Tatán, felnőtt együttesünk pedig szerdán egy sima, 3:0-s győzelem után aranyszettben kapott ki a Haladás Szombathely csapatától a Magyar Kupában, így nem jutottunk be a negyeddöntőbe.

Juniorjaink vezetőedzője, Selmeczi Zsuzsanna így látta a vereség okait: „Sajnos későn kezdtük el a játéksebességet felvenni, és a tatai csapat ezt kihasználta, felőrölt minket. Bízom benne, hogy a lányok tanulnak az esetből! Ha csak fele annyira lelkesedtünk volna, mint a hazai csapat, akkor megnyertük volna a mérkőzést.

Elkeseredésre nincs idő, hiszen most szombaton, november 25-én, 14:30 órai kezdettel a Tungsram Csarnokban a nyolcadik helyezett Közgáz SC ellen kell visszatérni a „győztes” útra.

NB II-es csapatunk után, 18 órakor jönnek Kötél Dóráék, akik a Gödöllőt látják majd vendégül szintén a Tungsram Csarnokban. Ez már az alapszakasz visszavágója, az első találkozón, idegenben 3:0-ra győztünk.

Vezetőedzőnk, Horacio Bastit így nyilatkozott a szerdai kupavereséget követően: „Tudtunk, hogy nehéz mérkőzés lesz a Haladás elleni visszavágó, és reméltük, hogy az aranyszettre fog maradni a továbbjutás kérdése. Az első szettben még nem volt olyan gördülékeny a játékunk, mint ahogy azt terveztük, de a második és harmadikban már nagy nyomás alatt tudtuk tartani a vendég együttest. A mindent eldöntő játékrészben kilenc pontig domináltunk, majd újra jött egy hullámvölgy, amiben nem voltak jók a nyitás-fogadásaink és a támadásaink. Sajnos a mérkőzés legfontosabb részébe követtük el a legnagyobb hibáinkat, amit már nem tudtunk korrigálni.

MINDENKIT NAGY SZERETETTEL VÁRUNK MINDKÉT MÉRKŐZÉSRE!

Képek

baki I. Európai Játékok - csapatgyűlés című gallériából ízelítő

Videó

Sportolj velünk az UTE szakosztályaiban!

UTE az utánpótlásért alapítvány - 1%

Mi az, amivel megőrizheted a gyermekeid egészségét?
Mi az, amivel segítheted olimpikonjaink felkészülését?
Mi az, amivel segítheted kedvenc klubodat?
Mi az, amit igyen adhatsz tavalyról?

UTE az utánpótlásért Adószám: 18165159-1-41