Dátum: 2024 március 29. (péntek) | Auguszta

hírek

Szombaton folytatódik a röplabda Extraliga alapszakasza!

Bár sikerült győzelemmel zárnunk a 2018-as naptári évet, a következő mérkőzésünkre egészen most szombatig, január 12-éig kell várnia szurkolóinknak, amikor is az Extraliga alapszakaszában a FATUM Nyíregyháza látogat majd a Tungsram Csarnokba.

Aktuális ellenfelünk sajnos az egyik „mumusnak” számít” ebben a szezonban, hiszen az eddigi két összecsapás után még nem szereztünk pontot ellenük. Az októberi találkozón 3:1-es, a novemberin pedig 3:0-s vereséget szenvedtünk. Csapatunk jelen állás szerint a negyedik, a Nyíregyháza pedig a harmadik helyen áll a tabellán, a különbség kilenc pont a két együttes között.

Természetesen a mögöttünk levő „szünetben” sem állt meg az élet a lányok számára, hiszen a karácsonyi ünnepeket leszámítva, december 27-e óta egyéni és csapatedzésekkel készültek a 2019-es mérkőzésekre Liliom Ritáék.

13. forduló
UTE–FATUM Nyíregyháza
Tungsram Csarnok
2019. január 12., 18 óra

MINDENKIT NAGY SZERETETTEL VÁRUNK A MÉRKŐZÉSRE!

HAJRÁ UTE!

Sportolj velünk az UTE szakosztályaiban!

UTE az utánpótlásért alapítvány - 1%

Mi az, amivel megőrizheted a gyermekeid egészségét?
Mi az, amivel segítheted olimpikonjaink felkészülését?
Mi az, amivel segítheted kedvenc klubodat?
Mi az, amit igyen adhatsz tavalyról?

UTE az utánpótlásért Adószám: 18165159-1-41