Dátum: 2024 március 28. (csütörtök) | Gedeon, Johanna

hírek

Szombaton a Jászberény látogat röplabda csapatunkhoz!

A hétfői, igen parázs és magasan az átlag feletti színvonalat hozó Békéscsaba elleni extraliga mérkőzést követően sem áll meg az élet női röplabda csapatunk háza táján, hiszen most szombaton, február 17-én, 18 órai kezdettel a Jászberény együttes látogat a Tungsram Csarnokba.

Az alapszakaszban egy csoportban voltunk aktuális ellenfelünkkel, így kétszer is megmérkőztünk a „Berényiekkel”. Elsőként október végén, hazai pályán 3:1-re győztünk, a decemberi visszavágón sajnos 3:2-es vereséget szenvedtünk.

Az extraligában nemrég, január közepén, idegenben léptünk pályára és szereztük meg mind a három pontot egy 3:1-es mérkőzést követően, így jelen állás szerint 2:1-re állunk a győzelmeket tekintve.

Akik nem tudnak majd a helyszínen szorítani csapatunknak, azok IDE kattintva tudják majd élőben nyomon követni a mérkőzés alakulását!

HAJRÁ UTE!

Képek

2019.1.11 Hokiklub - UTE című gallériából ízelítő

Videó

Sportolj velünk az UTE szakosztályaiban!

UTE az utánpótlásért alapítvány - 1%

Mi az, amivel megőrizheted a gyermekeid egészségét?
Mi az, amivel segítheted olimpikonjaink felkészülését?
Mi az, amivel segítheted kedvenc klubodat?
Mi az, amit igyen adhatsz tavalyról?

UTE az utánpótlásért Adószám: 18165159-1-41