Dátum: 2024 március 28. (csütörtök) | Gedeon, Johanna

hírek

Szerdán megkezdődik röplabda csapatunk számára is a Magyar Kupa idei kiírása!

A televíziós közvetítéseknek, illetve a sűrű program miatt röplabda csapatunk csak az utolsó pillanatban fogja lejátszani a Magyar Kupa első fordulójának mérkőzését, ahol ellenfelünk az NB II-es Haladás VSE együttese lesz.

A mérkőzés pontos kezdési időpontja:

Haladás VSE–UTE
2016. november 30., szerda, 17:30 óra
Magyar Kupa, 1. forduló
Arena Savaria kiscsarnok (Szombathely, Sugár út 18.)

A továbbjutás egy mérkőzésen dől el. Amelyik csapat nyer, arra a Vasas együttese vár. A következő fordulóban már két győztes mérkőzésig tart az összecsapás, amit 2016. december 31-éig kell lejátszani.

Ezúttal Nagy Viktóriát és Háfra Dominikát kérdeztük meg szerda találkozóról.

Nagy Viktória:A Kaposvár meccs személyes kötődések végett fontos mérkőzés volt számomra mindig is, hiszen kaposvári vagyok. Ez most sem lehetett máshogy, és mindent megtettem, hogy győztesen jöjjünk le a pályáról. Sajnos a harmadik szettbe 24-24-nél az elfújt labda után eléggé görcsösen játszottunk, ránk nyomta a bélyegét, hiszen ott vége is lehetett volna a mérkőzésnek, de a lényeg, hogy nyertünk. Semelyik ellenfelet sem szabad lebecsülni, mi mindent megteszünk a csapattal, hogy legjobb formánkat hozzuk és szerdán is győztesen térjünk haza a Magyar Kupa találkozóról.

Háfra Dominika:Én személy szerint nagyon várom már a kupameccseket. Itt nem lehet hibázni, különben vége a játéknak. Biztos vagyok benne, hogy ez plusz motivációt ad a csapatnak. A sajnálatos tavalyi kiesének köszönhetően szerintem mindenki még jobban meg akarja mutatni, hogy nekünk igen is ott van a helyünk a legjobbak között.

Sportolj velünk az UTE szakosztályaiban!

UTE az utánpótlásért alapítvány - 1%

Mi az, amivel megőrizheted a gyermekeid egészségét?
Mi az, amivel segítheted olimpikonjaink felkészülését?
Mi az, amivel segítheted kedvenc klubodat?
Mi az, amit igyen adhatsz tavalyról?

UTE az utánpótlásért Adószám: 18165159-1-41