Dátum: 2024 március 29. (péntek) | Auguszta

hírek

Röpis siker Szombathelyen

Csapatunk a hétvégén Szombathelyre látogatott, ahol a Hungast-Haladás lányaival mérkőztek meg.

Az eredmény:

Hungast- Haladás- UTE: 1-3

Gratulálunk!

Szép volt, hajrá Lilák!

 

A Hungast- Haladás otthonába látogatott felnőtt női csapatunk a hétvégén, 3 mérkőzéssel az alapszakasz vége előtt. A sereghajtó otthonában elvárás volt a győzelem, melyet teljesítettek a lányok. 

Az első szett az eredmény alapján szorosnak tűnik, de Kántor Sándor vezetőedző elmondása szerint valóban csak annak tűnik. Végig uralták a mérkőzést, ami a második szettben is folytatódott, ráadásul ott a nagyobb különbséget is tudta tartani a csapat. Ennek ellenére hullámvölgybe kerültek a lányok, melyet a Haladás kihasznált, erőre kaptak és bár a szettet 25-16-ra a lila-fehérek nyerték, a hazaiak a harmadik szettet ott folytatták, ahol abbahagyták a másodikat. Belendültek, 4-0-al indítottak, amit nem tudtak már a lányok behozni, 25-19 lett a vége.
Ez az elveszített szett felébresztette a lilákat, hogy megrázva magukat a negyedik szettet könnyedén, 25-13-ra megnyerjék.

Összességében a meccsen az történt, amit Kántor Sándor elvárt. A védekezés jól működött, az ellenfél puerto rico-i kulcsjátékosát jól semlegesítették, viszont továbbra is kritikus pont a nyitás- fogadás, melyen továbbra is keményen dolgoznak.

Most kettő hét szünet következik a bajnokságban, legközelebb február 25-én, Nyíregyházán lépnek pályára a lányok!

Képek

Challenge day 2019 című gallériából ízelítő

Videó

Sportolj velünk az UTE szakosztályaiban!

UTE az utánpótlásért alapítvány - 1%

Mi az, amivel megőrizheted a gyermekeid egészségét?
Mi az, amivel segítheted olimpikonjaink felkészülését?
Mi az, amivel segítheted kedvenc klubodat?
Mi az, amit igyen adhatsz tavalyról?

UTE az utánpótlásért Adószám: 18165159-1-41