Dátum: 2024 március 29. (péntek) | Auguszta

hírek

Lakatos Enikő visszatér Újpestre!

Szakosztályunk minden évben arra törekszik, hogy a lehető legjobb csapatot állítsa össze a bajnokságra, akik méltón képviselhetik a lila-fehér mezt. Ennek egyik képviselője nem volt más, mint a strandröplabda négyszeres királynője, Lakatos Enikő, aki már nem ismeretlen a szurkolóinknak, hiszen a bajnokságban és a Magyar Kupában is sikerült odaérnünk a segítségével a dobogóra. Sajnos az elmúlt két évben nem csapatunkat erősítette, de jó hír, hogy a következő bajnokságban ismét az Újpest sikeréért fog „dolgozni”.

„Enci” így nyilatkozott honlapunknak a „visszatéréséről”: „Nagyon jó volt Újpesten játszani, és egyszer mindenképpen szerettem volna visszatérni. Úgy alakult, hogy a következő szezonra ez sikerült. Az új lebonyolítás miatt kíváncsian várom az előttünk álló bajnokságot. A csapattársakról egyelőre még nem tudok túl sokat, csak akiket már bejelentett a klub, úgyhogy kíváncsian várom, kikkel fogok majd együtt pályára lépni. Az új edzőről, Kántor Sándorról pedig nagyon sok jót hallottam, személyesen még csak egyszer találkoztunk. Amikor itt játszottam, a meccseken mindig nagyon jó volt a hangulat, és remélem, hogy idén is minden találkozón sokan fognak szurkolni nekünk, és közösen egy sikeres szezon elé nézünk majd!

SOK SIKERT ÉS SÉRÜLÉSMENES FELKÉSZÜLÉST KÍVÁNUNK!

Sportolj velünk az UTE szakosztályaiban!

UTE az utánpótlásért alapítvány - 1%

Mi az, amivel megőrizheted a gyermekeid egészségét?
Mi az, amivel segítheted olimpikonjaink felkészülését?
Mi az, amivel segítheted kedvenc klubodat?
Mi az, amit igyen adhatsz tavalyról?

UTE az utánpótlásért Adószám: 18165159-1-41