Dátum: 2024 március 29. (péntek) | Auguszta

hírek

Két argentin válogatott játékos is nálunk folytatja pályafutását!

Augusztus utolsó napjaiban vált hivatalossá, hogy vezetőedzőnk, Horatio Bastit után két újabb argentin névvel bővül csapatunk kerete. Ennek megfelelően lila-fehérben folytatja pályafutását Camila Hiruela  és Priscila Bosio.

Vezetőségünk még júliusban, Horvátországban zajló B csoportos Grand Prix során találkozott személyesen is a játékosokkal.

Camila Hiruela 1997. február elsején született, és nem csak a „parketten”, de a homokon is megmutatta már tudását, hiszen Argentína színeiben részt vett Kínában az Ifjúsági Olimpiai Játékokon.

 2013-ban megválasztották csapata, a Sociedad Española legjobb játékosának, aminek eredményeképpen kijutott a Thaiföldi U18-as világbajnokságra. 2016-ban a Pán-Amerika kupán is pályára lépett és remek szereplésnek köszönhetően csapatot váltott és az argentin River Plate együttesében folytatta a pályafutását majd innen igazolt csapatunkhoz.

Nagyon boldog és izgatott vagyok a váltás miatt, ez egy nagy lehetőség a karrieremben. Ez lesz az első szezonom Argentínán kívül, és boldog vagyok, hogy sikerült Újpestre igazolnom. Bízom benne, hogy hozzá tudom segíteni a klubot egy nagyszerű eredményhez!

Priscila Bosio szélső ütő játékos 22 éve ellenére már tízszeres argentin válogatottnak mondhatja magát. Amint véget ér a nemzetközi szezon, repülőre ül és ő csatlakozik a felnőtt keretünkhöz.

 „Akárcsak Camila, én is úgy gondolom, hogy egy nagy lehetőség előtt állok, hiszen nekem is ez lesz az első csapatom Argentínán kívül. Izgatottan várom, hogy egy másik országban is megmutathassam a tudásomat. Az előttünk álló bajnokságtól azt várom, hogy szereplésünkkel sok boldog pillanatot tudjunk szerezni a szurkolóiknak. Egyelőre nem sokat tudok a magyar csapatokról, de azt hallottam, hogy a válogatott remek eredményt ért el az elmúlt időszakban!

Jelen pillanatban Camila Hiruela az U23-as szlovéniai világbajnokságra készül a korosztályos Argentin válogatottal, majd a felnőtt keret kihirdetésétől függően dől el, hogy mikor tud csapatunkhoz csatlakozni.

SOK SIKERT KÍVÁNUNK MINDKETTŐJÜKNEK AZ ELSŐ LILA-FEHÉRBEN TÖLTÖTT SZEZONHOZ!

Képek

Sportnap az atlétáknál című gallériából ízelítő

Videó

Sportolj velünk az UTE szakosztályaiban!

UTE az utánpótlásért alapítvány - 1%

Mi az, amivel megőrizheted a gyermekeid egészségét?
Mi az, amivel segítheted olimpikonjaink felkészülését?
Mi az, amivel segítheted kedvenc klubodat?
Mi az, amit igyen adhatsz tavalyról?

UTE az utánpótlásért Adószám: 18165159-1-41