Dátum: 2024 március 29. (péntek) | Auguszta

hírek

Junior röplabda csapatunk is ott lesz a júniusi hatosdöntőben!

Mint azt már egy korábbi cikkünkben jeleztük szurkolóinknak, U21-es röplabda csapatunk a harmadik helyen jutott tovább az alapszakaszból, így ők is érdekeltek voltak az U21 Junior Nemzeti Bajnokság rájátszásának mindkét fordulójában.

Az első „felvonásra” március 4-én, Jászberényben került sor, ahol a három mérkőzésből mindössze egyet veszítettünk el és kettőt nyertünk, így a második helyről várhattuk a Tungsram Csarnokban rendezett második kört.

Március 11-én egyből a legerősebb gárdával, a veretlen Vasassal kezdtük a napot, és sajnos papírforma eredmény született, hiszen itt is 3:0-s (11,-11,-10) vereséget szenvedtünk.

A második mérkőzésünk a HALADÁS VSE/SI ellen volt, és akárcsak „Berényben”, úgy itt is 3:0-ra győztünk (13,9,9), és mivel ellenfelünk szintén ilyen arányban kapott ki a Jászberénytől, így bizonyossá vált, hogy a Jászberény elleni mérkőzés győztese kerül majd a hatosdöntőbe.

Bár a találkozó végig szoros volt, akárcsak az első körben, úgy itt is 3:0-s lila-fehér siker született (18,15,22), így a második helyen végeztünk, és ott leszünk a júniusi!!!! fináléban.

U21-es csapatunk vezetőedzőjének, Selmeczi Zsuzsannának videós interjúját a három összecsapásról és a továbbjutásról IDE kattintva tudja megtekinteni!

SZÉP VOLT LÁNYOK! HAJRÁ UTE!

Képek

Övvizsga 2019.február 11-én című gallériából ízelítő

Videó

Sportolj velünk az UTE szakosztályaiban!

UTE az utánpótlásért alapítvány - 1%

Mi az, amivel megőrizheted a gyermekeid egészségét?
Mi az, amivel segítheted olimpikonjaink felkészülését?
Mi az, amivel segítheted kedvenc klubodat?
Mi az, amit igyen adhatsz tavalyról?

UTE az utánpótlásért Adószám: 18165159-1-41