Dátum: 2024 március 29. (péntek) | Auguszta

hírek

Ismét Szombathelyre utazunk a röplabda Magyar Kupában!

Szeptember 3-án, hétfő este a Magyar Röplabda Szövetségben kisorsolták a 2018/2019-es Magyar Kupa párosításait, ahol tavalyi ellenfelünket, a Hungast-Haladás Szombathely együttesét kaptuk.


A nagyobb méretért kattintson a képre!

Sajnos a mögöttünk levő kupaszereplésre nem lehetünk túl büszkék, hiszen aranyszettben kaptunk ki az akkor még újonc Haladás csapatától (idegenben vereséget szenvedtünk, hazai pályán 3:0-ra győzünk – szerk.), így már a nyolcaddöntőben búcsúztunk a sorozattól. Idén viszont adott a lehetőség, hogy visszavágjunk a tavalyi eredményért, hiszen – akárcsak a 2017/2018-as szezonban – most is két mérkőzést követően derül ki, hogy melyik csapat jut a következő körbe.

Egyelőre még a pontos kezdési időpontok nincsenek meg, de az már biztosan tudható, hogy a nyolcaddöntőt november 4-ig, a negyeddöntőt december 22-ig, az elődöntőt január 31-ig kell lejátszani. A Magyar Kupa éremcsatáit a tervek szerint február 16-17-én rendezik majd.

Párharcunk győztese a MÁV Előre SC/Kispest SE – Linamar-Békéscsabai RSE győztesével fog megmérkőzni.


A nagyobb méretért kattintson a képre!

A további párosítások:

Magyar Kupa nyolcaddöntő, nők:
Szent Benedek-Balatonfüred – Penta Gödöllői RC
Miskolci VSC-MVSI/TFSE – Vasas Óbuda
Haladás Szombathely – Újpesti TE
Kispest SE/MÁV Előre – Linamar-Békéscsabai RSE
Diósgyőri VTK/Palota – MTK
Közgáz/Debreceni EAC – Jászberény
Eger – 1. MCM Diamant Kaposvár
Pénzügyőr/Budaörs – Fatum Nyíregyháza

HAJRÁ UTE!

Képek

UTE Kiállítás című gallériából ízelítő

Videó

Sportolj velünk az UTE szakosztályaiban!

UTE az utánpótlásért alapítvány - 1%

Mi az, amivel megőrizheted a gyermekeid egészségét?
Mi az, amivel segítheted olimpikonjaink felkészülését?
Mi az, amivel segítheted kedvenc klubodat?
Mi az, amit igyen adhatsz tavalyról?

UTE az utánpótlásért Adószám: 18165159-1-41