Dátum: 2024 április 16. (kedd) | Csongor

hírek

Elkészültek a röplabda extraliga időpontjai!

A mai nappal, január harmadikával véglegessé vált felnőtt röplabda csapatunk extraligás mérkőzéseinek időpontjai. A késlekedés azért volt a részünkről, mert a kluboknak meg kellett állapodniuk az időpontokban, a szövetségnek rá kellett „bólintania”, illetve a televízió is ez alapján választotta ki, hogy melyik mérkőzést tűzi majd műsorra. Az előzetesen kiírt dátumok közül kettő is változott, így a végleges kezdési időpontok így alakultak.

Elsőként január 14-én, vasárnap, 18:30 órai kezdettel lépünk pályára a Tungsram Csarnokban, ahol ellenfelünk a Békéscsaba együttese lesz.

Ezt követően január 19-én, pénteken 19 órai kezdettel Jászberényben kell begyűjteni mind a három pontot lányainknak. A harmadik találkozó, a Nyíregyháza ellen lesz hazai környezetben. Az itteni dátum módosult, a végleges időpont január 25-e, csütörtök, 18 óra. Ezt a találkozót az M4Sport élőben fogja közvetíteni.

Február első összecsapása a Folyondár utcában lesz a Vasas ellen másodikán, pénteken, 19 órai kezdettel. Két nappal később, február 4-én, vasárnap a Kaposvár látogat a Megyeri útra. Ez a találkozó 18 órakor kezdődik.

És egy újabb változás az eredetileg kiírthoz képest, hiszen a Békéscsaba elleni visszavágónk új dátuma február 12-e, hétfő, 20 óra. A televízió tájékoztatása szerint ezt is élőben fogják majd az M4Sporton közvetíteni.

Öt nappal később, február 17-én, szombaton a Jászberényt fogadjuk a Tungsram Csarnokban 18 órás kezdéssel, majd 25-én, vasárnap mi teszünk látogatást Nyíregyházára, ahol 17 órakor fog kezdődni a mérkőzés.

Az extraliga utolsó előtti mérkőzése számunkra március 3-án, szombaton kerül megrendezésre a Megyeri úton, ekkor a Vasast fogadjuk 18 órai kezdettel, majd hat nappal később, március 9-én, pénteken Kaposvárra látogatunk. Itt is 18 órakor fog kezdődni a találkozónk.

Természetesen ha esetleges újabb változás állna be a kezdési időpontokban, azonnal tájékoztatjuk majd szurkolóinkat róla.

Akárcsak az alapszakaszban, úgy az extraliga mérkőzéseken is töltsük meg a Tungsram Csarnokot, és szurkoljuk ki közösen a győzelmeket!

HAJRÁ UTE!

Sportolj velünk az UTE szakosztályaiban!

UTE az utánpótlásért alapítvány - 1%

Mi az, amivel megőrizheted a gyermekeid egészségét?
Mi az, amivel segítheted olimpikonjaink felkészülését?
Mi az, amivel segítheted kedvenc klubodat?
Mi az, amit igyen adhatsz tavalyról?

UTE az utánpótlásért Adószám: 18165159-1-41