Dátum: 2024 április 16. (kedd) | Csongor

hírek

Csütörtökön újra Szombathelyre látogat röplabda csapatunk!

A múlt hét sajnos egy kicsit „kaotikusra” sikeredett női röplabda csapatunk életében, ami nagyban rányomta a bélyegét a Vasas ellen hazai mérkőzésünk végeredményére is.

Kezdődött azzal, hogy a német-brazil kettős állampolgárságú szélső ütőnk, Lousi Souza Ziegler megbetegedett, majd később kiderült, hogy egy hosszabb, kb. fél éves kihagyásról van szó, így már nem tudna pályára lépni ebben a szezonban, így vele közös megegyezéssel szerződést bontott klubunk. Természetesen mielőbbi felépülést és visszatérést kívánunk neki … akár hozzánk is.

Ezt a kiesést tetézte egyik alapemberünk, Valdez sérülése, amit a vasárnap délelőtti edzésen szenvedett el, így „hirtelen” két fontos játékost kellett volna pótolnia vezetőedzőnknek. Bár a lányok mindent megtettek a siker érdekében, ez csak arra volt elég, hogy megnehezítsük a Vasas dolgát.

Az élet azonban nem áll meg az Extra Ligában sem, és most csütörtökön, november 15-én, 17:30 órai kezdettel újra csak a szombathelyi Arénában lépünk pályára. Ez a találkozó eredetileg 17-re, szombatra volt kiírva, de a hazai csapat és a TV kérésére módosult az időpont, így ezt az összecsapást 17:15 órától az M4Sport élőben fogja közvetíteni.

Tudjuk, hogy ennél lehetne „szurkolóbarátabb” időpontban a mérkőzés, de aki teheti, jöjjön el a Haladás Sportkomplexumba, és segítse a lányokat egy újabb fontos győzelem felé.

HAJRÁ UTE!

Képek

I.Farsangi Teremtorna - 2019.február 9. című gallériából ízelítő

Videó

Sportolj velünk az UTE szakosztályaiban!

UTE az utánpótlásért alapítvány - 1%

Mi az, amivel megőrizheted a gyermekeid egészségét?
Mi az, amivel segítheted olimpikonjaink felkészülését?
Mi az, amivel segítheted kedvenc klubodat?
Mi az, amit igyen adhatsz tavalyról?

UTE az utánpótlásért Adószám: 18165159-1-41