Dátum: 2018 május 26. (szombat) | Fülöp, Evelin

hírek

Csapatunk nyerte a pénteki, budapesti rangadót!

Röplabda szakosztály 2018-02-03 Megtekintések száma: 217

A múlt hét vasárnapi, Nyíregyháza elleni 3:2-es győztes mérkőzésünk után most pénteken a Vasas ellen léptünk pályára az extraligában. A piros-kékek ellen ebben a szezonban még nem játszottunk, mindössze egy felkészülési mérkőzésen feszült egymásnak a két együttes még a szezonkezdés előtt. A találkozón készült képeket IDE kattintva tudják megtekinteni! A mérkőzés utolsó néhány labdamenetét pedig ITT tudják visszanézni!

Az első szett elején a hazaiaknak jött ki jobban a lépés, hiszen csak 4:0 után sikerült megszereznünk az első pontunkat. Ekkor azonban megmutattuk az erősségünket, és zsinórban tíz!!!!! pontot hoztunk össze, így sikerült egy magabiztos előnyre szert tenni, amit már nem is adtunk ki a kezünkből. A hatpontos vezetésünknél (4:10) már másodjára kérte ki idejét a Vasas, ami után sikerült egy kicsit rendet tenni a fejekben, és felzárkóztak 8:12-re, illetve 12:16-ra is. Innentől kezdve megmaradt a négy-hatpontos vezetésünk, amit a végére még eggyel megtoldottunk, így 18:25-re nyertünk, és 0:1-re vezettünk összesítésben.

A második játékrészt mi kezdtük jobban, de az 1:4-es vezetésünkről 6:5-re, majd 10:6-ra is fordított a hazai együttes. 13:6-nál időt kértünk, majd 16:9-nél a legnagyobb különbség alakult ki a két csapat között. Ezt követően megint ritmust váltottunk, összeállt a játékunk, és 16:12-nél már a Vasas kért egy kis pauzát. 18:17-nél újra csak egy pont volt a különbség, majd egészen 22:22-ig egy-egy pontot szerezve lépdeltek a csapatok előre. Ekkor megint átvettük a vezetést, majd egy hatalmas csatát követően 24:26-ra ezt a szettet is megnyertük, így már 0:2-re vezettünk.

A harmadik játékrész eleje volt a legszorosabb, hiszen 4:3-ig egymás hibáiból éltek a csapatok, majd ismét a piros-kékek domináltak, és elléptek 7:4-re. Ekkor megint átvettük a játék irányítását, és 7:9-es vezetésünk után a hazaiak kértek időt. 11:12-nél újra szoros volt az állás, majd ismét sikerült egy hárompontos előnyre szert tennünk. 13:14 után 14:17 állt az eredményjelzőn, majd szépen-lassan felőröltük ellenfelünket, és 18:25-re és 0:3-ra győztünk.

Vezetőedzőnk, Horacio Bastit így nyilatkozott a mérkőzés után: „Egy olyan csapat ellen, mint a Vasas mindig nehéz játszani, hiszen jó ritmusban és ponterősen játszanak a mérkőzés egész ideje alatt. A pénteki mérkőzésen nagyon jól működött a nyitás-fogadásunk, és a blokkunkkal is nagy nyomást tudtunk gyakorolni a hazaiakra. Sokkal jobb arányban értünk el pontokat a találkozó alatt, mert kevesebb hibával játszottunk. A második szett elejét leszámítva nagyon jó teljesítményt nyújtottunk a pályán. Boldog vagyok, mert nagyon szép és eredményes röplabdát tudtunk játszani a Folyondár utcában!

Képek

Atlétikáink őszi edzőtáborokban című gallériából ízelítő

Videó

Sportolj velünk az UTE szakosztályaiban!

1%

Mi az, amivel megőrizheted a gyermekeid egészségét?
Mi az, amivel segítheted olimpikonjaink felkészülését?
Mi az, amivel segítheted kedvenc klubodat?
Mi az, amit igyen adhatsz tavalyról?

UTE az utánpótlásért Adószám: 18165159-1-41