Dátum: 2024 március 28. (csütörtök) | Gedeon, Johanna

hírek

A második körben kezd röplabda csapatunk a Challenge Kupában!

Pénteken délelőtt, június 29-én, Luxemburgban kisorsolták a nemzetközi kupák párosítását, amiben – mint azt már jeleztük szurkolóinknak – hat év után csapatunk is indul.

       

Mivel együttesünk a harmadik helyen végzett a tavalyi bajnokságban, ezért nekünk nem kell az első körben pályára lépnünk, így először november 27-29. illetve december 4. és 6. között játszunk nemzetközi mérkőzést. Az is bizonyossá vált, hogy idegenben fogunk kezdeni, csak még az nem biztos, hogy Belgiumban vagy Finnországban, hiszen ellenfelünk a Belga Interfreight Antwerp Ladies és a Finn Kuusamon Pallo-Karhut Lentopallo (Pölkky Kuusamo) győztese lesz. Ezt a párharcot november 6-án kezdik a csapatok, és ahogy a második kör, itt is oda-visszavágós alapon dől el a továbbjutás.

Bár fölösleges előre szaladni a sorsolásban, de amint sikeresen túljutnunk ebből az összecsapásból, akkor a cseh KP Brno és a görög AO Thiras/ciprusi AEL Limassol győztesével mérkőzünk meg először itthon, majd idegenben.

Természetesen amint végleges információval tudunk szolgálni a Challenge Kupával, vagy a hazai bajnoksággal kapcsolatban, azonnal jelezzük majd szurkolóinknak.

HAJRÁ UTE!

Sportolj velünk az UTE szakosztályaiban!

UTE az utánpótlásért alapítvány - 1%

Mi az, amivel megőrizheted a gyermekeid egészségét?
Mi az, amivel segítheted olimpikonjaink felkészülését?
Mi az, amivel segítheted kedvenc klubodat?
Mi az, amit igyen adhatsz tavalyról?

UTE az utánpótlásért Adószám: 18165159-1-41