Dátum: 2024 április 19. (péntek) | Emma

hírek

A FATUM-Nyíregyháza lesz a döntőbejutásért röplabda csapatunk ellenfele!

Hétfőn este a Vasas, Folyondár utcai csarnokában vált véglegessé, hogy a legjobb négy csapat közé, kettős győzelemmel a FATUM-Nyíregyháza jutott, így ellenük kell majd lányainknak kiharcolni a döntőbejutást.

Ellenfelünkkel a bajnokság alapszakaszában nem találkoztunk, mivel két különböző csoportban voltunk, az extraliga küzdelmeiben pedig kétszer is legyőztük a „Szabolcsiakat” (hazai pályán 3:2-re, idegenben 3:0-ra – szerk.). Azóta persze sok víz lefolyt a Dunán, és a Nyíregyházánál edzőváltásra került sor, majd megnyerték a Magyar Kupát, így egyik fél számára sem ígérkeznek könnyűnek az előttünk álló találkozók.

Sajnos egyelőre még csak az első hazai mérkőzése dátuma végleges, de jelen pillanatban is azon dolgozik szakmai stábunk, hogy minél előbb lefixáljuk a kezdési időpontokat. Az első elődöntőre most vasárnap, április 1-én, 18 órai kezdettel kerül sor a Tungsram Csarnokban, majd ezt követően idegenben kell bizonyítanunk. Ezután ismét csak a Megyeri úton lesz a találkozó, és ha ekkor sem tudunk győztest hirdetni, akkor újra buszra ülünk, és meg sem állunk Nyíregyházáig.

Az elődöntő három győztes mérkőzésig tart.

MINDENKIT NAGY SZERETETTEL VÁRUNK AZ ÖSSZES MÉRKŐZÉSÜNKRE!

HAJRÁ UTE!

Sportolj velünk az UTE szakosztályaiban!

UTE az utánpótlásért alapítvány - 1%

Mi az, amivel megőrizheted a gyermekeid egészségét?
Mi az, amivel segítheted olimpikonjaink felkészülését?
Mi az, amivel segítheted kedvenc klubodat?
Mi az, amit igyen adhatsz tavalyról?

UTE az utánpótlásért Adószám: 18165159-1-41