Dátum: 2024 március 29. (péntek) | Auguszta

hírek

„Úgy gondolom, hogy a klub van, amiben már nagyon profi!”

Ezen a héten már „itthon”, hazai környezetben készül röplabda csapatunk az október közepi rajtra, így megkértük új vezetőedzőnket, Horacio Nestor Bastit-ot, hogy értékelje a csapat eddigi teljesítményét, illetve mondja el véleményét az eddig lejátszott felkészülési mérkőzésekről.

Kicsit rövidre sikerült az edzőtábor, mindössze három és fél napos volt – kezdte edzőnk az interjút. Akkor lett volna az igazi, ha az összes játékosunknak sikerült ott lennie, és még egy-két nappal tovább tudunk maradni. A körülmények nagyon jók voltak Mátraházán, de a létszám miatt (négyen is a válogatott elfoglaltságok miatt nem tudtak a csapattal tartani – szerk.) van egy kis hiányérzetem. Úgy gondolom, hogy a klub van, amiben már nagyon profi, de a nemzetközi tapasztalat terén van még hova fejlődnie. Illetve az is jó lenne, ha a háttéremberek (masszőr, statisztikus, másodedző) is minden körülmények között ott lenne a csapat mellett, mert nem lehet tudni, hogy mikor van rájuk is szükség. Velük kiegészülve még nagyobb teljesítményre lenne képes az együttes. Külföldön többen dolgoznak a csapat mellett, mint segítők. Ha ezek meglennének, még hatékonyabb lenne a klub.

Mivel játékosaink már túl vannak egy felkészülési tornán, így sikerült vezetőedzőnknek megnézni, ki, mit is tud a pályán.

Számomra fontosabb a kondicionális edzés, mint a logisztika. A csapat akkor fog jól játszani, ha megfelelő fizikai állapotban lesznek a lányok, nem akkor, ha jó a logisztika. A szlovákiai torna arra volt jó, hogy megismerjem azokat a játékosokat, akik itt voltak. Az eredményeket sikerült „kielemezni, és jelen pillanatban is várjuk a többieket, akik a válogatott miatt távol voltak a felkészüléstől, hogy az érkezésük után össze tudjuk rakni, kik lesznek a kezdők a bajnokságban. Persze ez a hatos majd csak akkor válik biztossá, amikor kiderül, milyen állapotban vannak a távollevők. A Szlávia tornán nem az eredmény volt fontos, hanem hogy lássuk, a játékosok mit tudnak. Amit Mátraházán gyakoroltunk, azokat szerettem volna gyakoroltatni a lányokkal ezen a tornán, amit be is tartottak, és már viszontláttam ezeket a játékelemeket a mérkőzések során. Úgy látom, a lányok eléggé nyitottak, fogékonyak az edzésmódszeremre és az elképzeléseimre. Az előttünk álló héten azt fogjuk feltérképezni, hogy a feladók mit tudnak kihozni magukból, mire képesek, mert a találkozók alatt ők irányítják az ütőket. Most kezdünk majd el specifikusan csak velük foglalkozni, ekkor fogom meglátni, hogy pontosan mire is lesz képes a csapat. Hamarosan csatlakoznak hozzánk a válogatottak is, így azt lehet mondani, hogy a csapat még nincs kész, mert ők még nem edzettek együtt a többiekkel. Amikor megérkeznek, akkor látom majd, hogy hol is állunk a felkészülésben. Egyelőre azzal dolgozunk, amink van, azért aggódom, ami itt van. Ami nincs, azért nem tudok (nevet – szerk.). Bízom benne, hogy amit most gyakorlunk és gyakorolni fogunk, azt a mérkőzéseken is a lehető legtöbbször viszont fogom látni a lányoktól. Amint ez megvalósul, akkor egy jó helyezés is benne van a pakliban Mivel az ellenfeleknél is sok az új idegenlégiós, ezért nem tudom megmondani, hogy mire lesz képes a többi csapat, mennyire fognak összeállni, ez majd a szezon közben fog kiderülni.

További jó hír szurkolóinknak, hogy most pénteken, szeptember 29-én, 17 órai kezdettel a Tungsram Csarnokban meg is tudják nézni csapatunkat, hiszen ekkor került megrendezésre az első hazai felkészülési mérkőzésünk a Vasas együttese ellen, amit a jövő hét folyamán még három fog követni (erről hamarosan bővebben is beszámolunk majd)!

HAJRÁ UTE!

Sportolj velünk az UTE szakosztályaiban!

UTE az utánpótlásért alapítvány - 1%

Mi az, amivel megőrizheted a gyermekeid egészségét?
Mi az, amivel segítheted olimpikonjaink felkészülését?
Mi az, amivel segítheted kedvenc klubodat?
Mi az, amit igyen adhatsz tavalyról?

UTE az utánpótlásért Adószám: 18165159-1-41